Sziasztok:) Itt van egy újabb fejezet . Remélem tetszeni fog :)
Ha
változunk…
Tisztes távolságot tartva egymás mellett
lépdeltünk a keskeny járdán. Hosszú percekig nem szóltunk egymáshoz, mintha
csak arra várnánk , hogy valaki megmentsen minket.
-
Milyen
volt a napod ? – kérdeztem halkan . Tudom , tudom, hogy nem nekem kellett volna
kezdeményezni a beszélgetést, de ha már én is kínosnak érzem a csendet, akkor
hatalmas a baj.
Nem válaszolt, csak tovább araszolt a
levelekkel áztatott utcán. Úgy tűnt nem siet sehova, de bizonyára megvárni sem
szándékozott.
Értem én, hogy nem akar velem
beszélni,elvégre egy héten belül csókoltam meg őt is meg Nathanielt is. Én se
beszélnék magammal, ha az idegesítő hangom ne vízhangzana mindig a fejemben .
-
Jártok
Nathaniellel ? – fékezett le hirtelen, aminek következtében az orrom
frontálisan ütközött a hátával. Széles
volt és férfias, mégis kecses és csábító. Az illata a mentáéhoz hasonlított.
-
Járni
? Nathaniellel? Nem. –meglepetésként értek az előbbi szavai. Azt hittem tudja, mit érzek iránta.
-
Pedig
a nyálcserétek elég komolyra sikeredett a reggel. – mondta még mindig háttal
nekem. Én az orromat babusgattam.
-
Ez
nem olyan egyszerű , mint amilyennek tűnik. – magyarázom, de nem emeltem fel a hangomat. Most nincs szükség a rikoltozó
Rachelre.
-
Csak
úgy kíváncsiságból megkérdezném, hogy a csókunkkor is volt közötök egymáshoz,
amit persze nem hívunk „járásnak”?- a szavai vádlók és könyörtelenek, de a
hangja nyugodt, a légzése egyenletes és a testtartása laza volt.
-
Tudtam,
hogy nem közömbös irántam…
-
Ahogy
te sem vagy iránta. – fejezte be a mondatomat, mintha tudta volna, hogy mit
akarok mondani. Tévedett.
-
Én
ezt sose állítottam. – mondtam komoran , miközben a hátát fürkésztem .
-
Nem
bántad, hogy megcsókol. – a kezei a zsebében ülepedtek.
-
Nem.
-
Értem.
Ideje mennünk. – megindult a hosszú utca vége felé, de semmivel sem törődve
megállítottam.
-
Igaz,
nem bántam Nat csókját… - a kabátja
végébe kapaszkodva folytattam tovább. – De mikor te csókoltál meg , akkor
mérhetetlenül boldog voltam. – volt még mondanivalóm, de pár másodpercig nem
szólaltam meg. Időt akartam neki hagyni , arra az esetre ha nem akarna
meghallgatni. Habár még mindig a kabátjába kapaszkodtam, egy percig sem hittem,
hogy megállíthatnám, ha el akarna menni.
-
Tudod,
mikor hazajöttél akkor sokkal nyitottabban viselkedtél velem. Megcsókoltál ,
vacsorát készítettünk, az apukáddal beszélgettünk. – kissé összerezdült az
utolsó szavak hallatán. – Aztán semmi. Nem tudtam , hogy mit tehetnék. Önző
vagyok Castiel ,nem tudok tétlenül várni. – abbahagytam és hátra léptem. Lett
volna még vagy két órás beszámolóm az érzéseimről, de úgy éreztem csak rontana
a helyzeten . Ez nem a Rachel show, ez az élet.
-
Idegesítő
vagy . – mondta teljes komolysággal. Megszeppentem.
-
Sajná…-
de Castiel megelőzött . Megfordult , majd lassan egyre közelebb lépett hozzám.
-
Az
emberek változnak Rach. – Az emberek igen, de az a hülye szokásod, hogy egy
általam utált becenéven szólíts, na az nem. – Én is változok. – egyre
közeledett hozzám, majd a pillanat hevében kővé dermedtem, míg az ő feje már a
vállamon pihent. Még erősebben éreztem a menta illatát, szinte magával húzott
és elnyomott. Sosem volt még alkalmam ilyen közelről szemügyre venni. A vörös
haja alól most nem kandikáltak ki a fekete hajszálak , tökéletes volt a festés.
Rövid tincsek álltak ki az egyenesen álló hajzuhatagból, pár nappal ezelőtt
rövidebbre vágatta. Eddig is láttam, csak valahogy nem került feldolgozásra az
információ . Túlságosan elfoglalt a Nathaniel iránt érzett bűntudatom. – Azt
hittem minden könnyedén megy majd.- folytatta a vállamba meredve. Az arcom
pedig csak egyre vörösebb lett. – De nehéz téged elfelejteni.- forróság öntötte
el a nyakamat, mintha ő is zavarban lenne, pedig olyan emberre ez nem jellemző
, aki a nyílt utcán bújik oda valaki vállához.
-
Castiel…-
próbáltam gyorsan elrendezni. Emberek járkáltak az utcán.
-
Te
is változtál. –állapította meg, majd a vállamra fújta ki az elhasznált levegőt.
Beleborzongtam.
-
Ezt
meg hogy érted?
-
Mikor
először találkoztunk, a fejemet tettem volna rá, hogy sok barátod van . Aztán mikor
ideköltöztem észrevettem , hogy szinte senkit nem engedsz magadhoz közel.- nagy
levegőt vett. Közben egy férfi haladt el mellettünk, aki azonnal meg is bámult
. Nem csodáltam. Castiel és én közöttem több mint 10 cm különbség van , ezért
egy kidőlni készülő fa képét festette le, az előttünk elhaladók számára. –
Örültem neki. – nagyot dobbant a szívem és csak remélni tudtam , hogy nem
hallja az egyre gyorsuló ütemet.
-
Örültél.
–ismételtem lágy hangon.
-
Örültem.
–erősített meg ő is. – De az egy hónap alatt , amíg nem láttalak szinte
teljesen az ellenkezőjére fordult minden. – reflexből rá akartam kérdezni a
kijelentésére, de igazából tudtam mit válaszolna. Az osztályomból elég sok
emberrel jóba lettem . Megismertem Melody-t, Kent, Iris-t és Violát is. Sokat
beszélgettem Lysanderrel és Nathaniel szerelmet vallott nekem. Mi ez, ha nem
zsúfolt társadalmi élet. Nem is hasonlítható a régi “mindig
egyedül vagyok ” Rachelhez.
-
Tudod…-de elakadt a szavam .
-
Ne erőltesd, tudom, hogy nincs erre
most válaszod.- felemelte a fejét a vállamról , megfordult, majd sétálni
kezdett.- Túl gyorsan zúdítottam rád. Nem várom el , hogy kész válasszal
rendelkezz.
-
Pedig van. – futottam utána.
Belekaroltam a hátába és folytattam .- Sok dolgot akarok tudni, a megváltozott
Castielről. Azt akarom, hogy mindent mesélj el róla nekem .- a szavaim után következő hosszú csendet Castiel törte meg.
-
Ne beszélj rólam harmadik
személyben.-tűrte fel az orrát.
-
Nah mi van , megjött a kedved? –
kezdtem csipkelődni.
-
Még nem egészen. –vallotta be.
-
Akkor jobb ha meg se szólalsz. –
intettem hallgatásra, majd megfogtam a kezét. Az arcom lángba borult, de úgy
ragaszkodtam a vöröske kezeihez, mint kutyamama a kölykeihez. A kínos kézfogás
mellé végül sétát is párosítottunk. Sosem értettem még az előtt, hogy hogy nem
szégyenlenek az emberek kéz a kézben járni. Akkor megértettem. Castiel ujjai körkörös mozgást végeztek a tenyerébe,
ami olyan megnyugvást jelentett számomra , mint amikor még kicsi koromban a
mamám mesét olvasott nekem.
A csend sokáig tartott, de ez nem a semmit
mondás csendje volt. Nem. Ez az új énjeink ismerkedése.
-
Castiel.
–fordultam hozzá az ajtónk bejáratánál.
-
Igen
?-kérdezte szelíden.
-
Holnap
megfestetem a hajam. Elkísérsz ?
-
Megfesteted?-nézett
rám hitetlenkedve.- Na és az anyukád ?
-
Majd
elintézem.- vigyorodtam rá.
-
Hát
persze…a bajkeverő Gilmore. A kis Chel .- peccintette meg a homlokamat pimaszul
elmosolyodva.
-
Chel
?- néztem rá furcsán . Így még soha senki nem hívott.
-
Mivel
nem szereted a Rach-et, úgy döntöttem mást keresek. Ez megfelel ?-nézett rám
felhúzott szemöldökkel.
-
Tökéletesen.-mosolyodtam
el.
-
Nah
és milyen színre gondoltál ?


Vörös vörös :D Tipp..de vörös :D Folytasd!!!!!!!!! :D Csókolózzanak mááár!!!!!!!!!!! :D
VálaszTörlésOh köszönöm, hogy elolvastad :D a következőben ismét fogank (igen igen csókolózni :D). Főleg, hogy találtam ma reggel hozzá egy remek képet is :D
VálaszTörlésNe vörös az már uncsi lenne :( de CSÓKOT AKARUNK!!!! XD
VálaszTörlésMár megvolt a 12. (vagyis a most felkerült fejezetben)fejezetben :D Ha van kedved olvasd el :D
Törlés