8.Út egy új világ felé (1. Sínek a vöröskéhez)

Sziasztok :) Jujj de rég nem írtam nektek :) Hiányoztatok. Nah de mostmár hazaértem , és hoztam nektek új fejezetet (ami írtó gagyi lett) meg új dizit (ami még sokkal gagyibb lett). Sok dolgot nem tudok mondani/írni.  CSak annyit szeretnék kérni tőletek, hogy mondjátok el a véleményeteket az új diziről meg fejezetről, mert félek egy hét alatt annyira kiestem a rutinból, hogy már nem tudok olyan fejezetet írni amit tetszik nektek. Véleményt , kérlek vélemyént :D NAh de jó szórakozást a fejezethez, és bocsi a sok helyesírási hibáért, még nem volt időm átjavítani :)

Út egy új világ felé (1. Sínek a vöröske felé)

A próbálkozásaim, hogy Nathaniellel beszéljek, minden alkalommal becsődöltek : vagy ő került ki engem , vagy az én lábaim vittek akaratlanul egy másik helyre. Egy hete már , hogy minden színjáték nélkül kerüljük egymást. Ki tudja, talán arra várunk, hogy mindketten elfelejtsük azt a délutánt ?

-          Rachel, minden rendben? Mintha olvadnál…- szólt rám a különleges szemű fiú.

-          Oh Lysander, minden rendben.- füllentettem.

-          Nem hiszek neked…- oké , oké elkaptál, de így egyszerűbb, mint elmesélni, hogy a Nathaniel egy délután teljes eper pirosságába bevallotta neked , hogy fülig és visszavonhatatlanul szerelmes beléd.

-          Bonyolult…

-          Ha szükséged lenne valamire, csak szólj.- mosolygott rám kedvesen.- Ja amúgy nem láttad a jegyzetfüzetem ? Már két napja csak azt keresem…-vakarta meg a fejét. Nah ennyit a romantikus percekről.

-          Hm , ma még egyetlen jegyzetfüzet sem köszönt velem szembe az utcán .- csettintettem meg az ujjam elgondolkodva.

-          Ez csöppet sem vicces.- vágott gyerekes arcot.

-          Csakis azért, mert nem látod magad.

-          Ha te mondod. – ahogy kimondta a szavakat már el is sétált. Nah ennyit a sziáról.

    Az órák szokásos unalomban teltek. Még két hét, hogy hazajöjjön Castiel. Amúgy semmi hír róla, ez egy kicsit sértő számomra, de én aztán nem keresem .

 Hazafelé sétáltam, amikor valaki erősen megragadta a kezem , és nagy erővel hátrahúzott.

-          Mégis mit mondtál Nath-nak ? Már egy hete csak kerül…- dühüngött a kivörösödött szőke.

-          Nem mondtam neki semmit. Nem is beszélünk . Tudhatnád, ha már ennyire figyeled. –morogtam. -  És különben is kimaradt a „sikátoros rész”.

-          Sikátoros rész…nem tudlak megérteni téged…-hajtotta le mérgesen a fejét.

Egy titok van itt szivi …nem is áll szándékomban , hogy megérts.

-          Mondjuk úgy, hogy kicsit összerezzentünk.

-          Kicsit?-húzta fel a szemöldökét.

-          Kicsit. –erősítettem meg magam.

-          És mégis min?- hajította hátra szőke hajszállait.

-          Semmi közöd hozzá.

-          De igenis van …megegyeztünk.- elhallgatunk kicsit majd újra nekikezdett.- Tartozol nekem.

-          Nem tettél semmit, nem tartozok neked. - emeltem fel a hangom.

-          Ha most megszeged az alkunkat , azt nagyon megbánod. –mászott bele az arcomra.

-          Kíváncsivá tettél. - borzoltam tovább a kedélyeket.

-          Mégis miért nem vagy képes felfogni…azért , mert sose szeretett senki ?-fakadt ki Amber.

-          Te beszélsz ? A legjobb barátnőid a hátad mögött beszélnek ki, a pasi akit halálosan szeretsz rád se hederít és attól a lánytól kérsz segítséget, akibe a volt pasid bele van zúgva ??? Ki a szánalmas ?- vágtam vissza, úgy, hogy meg sem gondoltam , hogy mit mondok, majd magamba szívtam az univerzum összes levegőjét. Megbántam amit mondtam.

-          Beléd ? Hát te vagy az…- lehajtotta a fejét. Azt hittem ott helyben agyoncsap . De nem. Megfordult majd elsétált. - Tényleg idióta vagyok.

-          Figyelj Amber…- de már túlságosan eltávolodott.

Nem vagyok embernek való .

  Két újabb hét telt el , immáron két személy teljes körű kerülésével. Egyik szőke sem volt hajlandó a közelembe jönni. Megértettem őket, ha tehettem volna én is elkerültem volna magamat. Kár , hogy egy testbe vagyunk zárva.

   Castiel apukája hazaért. Mindenki mosolygott, észre sem lehetett venni, hogy valaki hiányzik az asztal mellől. Néha úgy érzem , mintha csak nekem lenne annyira nehéz, hogy a vöröske nincs a ház körzetében.

-Rach ...kiesik a szádból a kaja.- szólt rám Anna a húgom.

-Fúj ez gusztustalan.-nyugtázta Adam .

 Pont ő beszél? A két hetes  rántottát is megeszi az ágy alól…

-          Good morning everyone!- hallatszott nagy zakatolás az ajtó túloldaláról. Megérkezett anya és Castiel.

-          Anyu gyakoroljuk még azt a napszakos dolgot…este van .- mosolyodtam el. Amint megláttam Castiel máris visszatért az életkedvem és csípkelődni támadt kedvem.

-          Sziasztok.-köszönt be Castiel is. Mindenki viszonozta a köszöntést, kivéve Mr Maddoxot.

-          Mond csak Castiel, nem vagy éhes ?- mutatott apám a remek illatű főztjére.

-          Köszönöm szépen, nagyon jó az illata…- megcsuklott a hangja, ahogyan az apja felé nézett.-most inkább mégse kérnék. Nagyon fáradt vagyok. – simított végig a homlokán.

-          Megértelek.- nyugodott bele apám.- Akkor talán jobb lenne lefeküdnöd…nem ?- Castiel beleegyezően bólintott.

-          Adam segíts Castielnek átvinni a csomagjait a házba.-nézett anya parancsolóan a drága bátyámra. Most az egyszer megmentelek testvérkém …

-          Majd én, már úgy is befejeztem az evést.-ajánlottam fel magamat, eme önfeláldozó cselekedetre. Jó, jó…csak Castiellel akartam lenni. Megköveztek ?

   Hangtalanul cipeltük át egyik házból a másikba a csomagokat, majd fel a lépcsőn és be Castiel szobájába. Letettem a csomagokat az ágya mellé, majd megfordultam.

-          Nagyon fáradtnak tűnsz, hagylak pihenni.- mondtam szomorúan , mikor rájöttem , hogy nem akar maradásra bírni. - Jó éjt!- nem válaszolt . Becsuktam magma mögött az ajtót. Úgy éreztem ezzel minden elúszott .

  Vasárnap reggel semmi kedvem nem volt felkelni. Fölöslegesnek éreztem egyáltalán élni. Azt végül valami csak felvert éber álmomból.

-Racheeeeel!- rontott be anyám és Anna a szobámba.

-Jaj te ördög…menj vissza a polokba.-mordultam fel.

-Hogy beszélsz kislányom?- oktatott ki anya fennhangon .

-Bocsánat…akartam illedelmesen megformálni eme csodásan megfogant kérdést: Mit akartoook ?- ültem fel ingerültem .

-Megyünk a boltba vásárolni , jössz ?

-Nem.

-Akkor szia.-és már kint is voltak a szobámból . Most tényleg ? Komolyan? Ezért kellett felkölteni hajnalnak hajnalán ? Még csak 10 óra ?

Felkeltem , majd a lehető legnőiesebb módon leccamogtam a lépcsőn. Nem várt látvány fogadta a Micimackós pizsimet.

-Te meg mégis mit csinálsz ?- néztem fel a létrán álló, meztelen felsőtesű Castielre.

-Falat festek. -cseppent arcára egy festékcsepp.- Aranyos a pizsid. –mosolyodott el kacéran.

A csuda nincs rajtam melltartó,azért csak nem látszik semmi plusz…

-Kérsz valami innivalót ?- néztem a nagy munkában lévő fiúra.

-Köszönöm megvagyok.-gyors visszautasításban lehetett részem.

-Miért fested a falat vasárnap reggel?-törtem meg a csendet egy újabb kérdéssel.

-Nem tudtam aludni, szóval kértem az anyukádtól valami munkát.-magyarázta két ecsetvonás között.

-És ő persze készségesen segített a problémádon.-forgattam a szemem.

-Oh igen , nem telt 10 másodpercbe, míg megszületett a fejében az ötlet.Igazán gyors gondolkodású nő.-kezdett halk nevetésbe.

-Tévedsz, csupán már rég rá akarja kenni valakire a melót.-erre mindketten hangosan kezdtünk nevetni.

- Egyik nap, mikor már nagyon elfáradtam , és nem volt amit csinálnom…eszembe jutott, az a nap mikor megismerkedtünk. Annyira akartál utálni, hogy hazafelé menet még egy hatalmas pocsolyába is nyakig merültél. Annyira élveztelek cukkolni.-  elfordult, és újra a plafont kezdte festeni.- Mostanában csak csendszüneteket tartunk. Hosszakat.

-És sokat.- kezdtem el pityeregni.

-Te meg egyre többet sírsz. -botorkázott le a létráról.- Nem szeretem nézni, ahogy sírsz, olyan , mintha a szívembe apró tüskéket szúrnának. –erősen magához húzott és a karjaiba zárt. Újabb romantikus percek Castiellel.

-Mégsem írtál nekem…nem érdekelt , hogy mi van velem.- kezdtem vádaskodásba, és próbáltam eltolni magamtól.

-Írni , jaj cica én akartam …de aztán rádöbbentem , hogy még a telefonszámod sincs meg.- elált a sírásom , eltoltam magamtól , és mélyen a szemébe bámultam . Csak néztem őt, ő nézett engem …még a szám is tátva maradt.

-Nekem sincs meg a tied.- majd jóízű kacagás szakította fel a torkomat. Ő is követett.

Leültünk egymás mellé az ágyra a kis konyhánk elé. Nosztalgikusnak tűnt. Még egy ekkora baklövést …nem cseréltünk számot. Soha még csak eszembe sem jutott…ekkora egy idiótát, mint én.

-Figyi Rach…-kezdte halkan . Meg akartam szólítani, hogy ne nevezzen így, de ahogyan a szemébe néztem egy érzés megállított.

-Bökjed.-próbáltam enyhíteni a hangulaton.

-Azt hiszem, hogy nekem nagyon hiányoztál.

  Nem értem , hogy mindent miért csak hisz ? Miért nem tudja. Azt hiszem Rach , hogy hiányoztál, azt hiszem, hogy szeretlek. A kutya fáját…tudj is valamit!

-Te is nekem-nem tudtam haragudni rá. Ha hiszi ,hát hiszi.

- Arra gondoltam, hogy ott vagy velem…- az egyre vörösödő arca közeledett az enyémhez. Mély levegőt vettem, megfagyott körülöttem minden, csak vártam a csodára. Becsukta szemét, majd teljesen belépett a személyes terembe, amire akaratlanul egy gyors szembehunyással reagáltam. Aztán hosszú másodperceket hagyott a levegőben lógni.

Úr Isten nem is akart megcsókolni ? Mekkora egy idióta vagyok …azt hittem tőle kapom az első csókom.

 Lassan kinyitottam a szemem, teljesen elvörösödve vártam a lesújtó csapást, de önelégült vigyor helyett mindössze csak angyali mosolyt találtam.

-          Gyönyörű vagy ha nagyon izgulsz. - mondta halk rekedtes hangon és reakcióra nem méltatva már meg is csókolt. Meglepettségemben nyitva maradt a szemem, de gyorsan reagálva a történtekre már le is hunytam. Az érzés elkápráztatott. Csak úgy cikázott a bizsergés a lábam hegyétől fel egészem a fejem búbjáig és vissza. Megfogta a derekamat és közelebb húzott, szinte kipréselte magunk közül a levegőt, megsimítottam az arcát …

-          Racheeel, megjöttünk.- franc, elharaptam Castiel száját.

-          A konyhába vagyok.-szóltam oda anyának, aki már be is csörtetett.

-          Áh Castiel, minden rendben? Vérzik a szád… - persze, hogy anyám is azt a kis dolgot szúrja ki először.

-          Igen a kis bénája ahogy szállt le a létráról elharaptam vagyis harapta. - nevettem zavarodottan.

-          Hát tetszik tudni, elég durván vérzik…nagyon fáj. – tetette a kis sebesült madarat Castiel. Na megállj te ravasz kis idegesítő buzgó mócsing… Megbánod te még, hogy megszülettél.

 A következő fejezetben Rachel meg kell oldjon pár problémát...és hát talán élete célját is megtalálja ? Kérlek kövessétek tovább az Egy net@naplóját. 

A következő fejezet címe : Út egy új világ felé (Sínek az élet felé)