4. A szőke meg a nője.

Hello ,hello, hello, későn éjjel  net közelben kerülve és javítatlanul , itt a 4. fejezet annak, aki még most el akarja mindenképpen olvasni :D Ígérem holnap reggel az első dolgom lesz kijavítani, de addig is ezzel kell beérni:) Jó szórakozást, és ha időtök engedi , kérlek ne felejtsétek kifejezni a véleményeteket .:D

A szőke meg a nője.

   Sziasztok, a nevem Rachel Gilmore (csak nekem van enyhe deja vu-m ?). Tizenhat éves vagyok, és idén ősztől a Sweet Amoris  10.osztályos tanulója leszek. Éljen az iskola. Röviden rólam: a szemem színe kék, de nem akármilyen kék, hanem az az igazi, “szépidővan bárányfelhőknélkülitisztaégkék”. Hajam állati hosszú és platina szőke, mint a méz  ,-csupán abban az esetben ha a méz platina szőke-, és a hosszú nyurga lábaimon, csakis a karcsú derekam és formás melleim tesznek túl, mert h…

-Rachel megy a labd…-és máris fejbe talált egy labda. A szobám , a magánszférám kellős közepén.

-Mi a …-és ismét nem fejezte be senki a mondaton, mert a szobám ajtajában álló srácra néztem , akinek vörös tincsei bohókásan az arcába lógtak, mintha csak egy próbát tenne arra, enyhítse a hatalmas dühömet. Nem sikerült neki.

-Kutyás pizsi ?- mosolyodott el Castiel, mire rögtön felébredtem a kábulatból.

-Dalmatás.- igen , csak ennyire tellett tőlem.

-Viccelsz velem? Ez egyenesen 101 kiskutyás.-kezdett hisztérikus nevetésbe.

-Kifelé.- és a már jól megszokott „Adam eltüntetős „ módszeremhez folyamodva , Castiel felé hajítottam egy párnát.

Kínos és gyors öltözés következett. Hülye Castiel a fejemhez csapjon egy labdát…hát nincs jobb dolga, mint…Nah várjunk csak hülye Castiel ?

-Mi a jó eget keresel te itt ? – húztam be a szobám ajtaján Castielt.

-Nekem ez így gyors Yume. – húzta száját félmosolyra. – „Hogyan legyünk jó nők?” – olvasta az ágyamon heverő  magazin címlapját.

-Valamiből nekik is meg kell élni.- dőltem neki a szekrénynek, miközben Castiel kényelembe helyezte magát.

-Inkább valakiből…- célzott ez esetben száz százalékosan rám.

-Nem válaszoltál, mit keresel itt ?- néztem kissé nyugodtabban rá, és az arcomra kiülő dudort vakargattam.

- “Szeretne csinos alakot, platina szőke hajat, és tengerkék szemet…?”-olvasta tovább a magazin szövegét.

Oké , oké, elkaptatok. Nem vagyok sem kék szemű, sem platina szőke, sem karcsú. Ez van el kell fogadni. Amúgy is tessék továbbhaladni a történettel.

-Add azt ide.-kaptam ki a kezéből a magazint.-Most komolyan, ennyire érthetetlen kérdéseket teszek fel?-fakadtam ki.

-Hm.-ráncolta a szemöldökét és megvakarta az állát, majd a maga idióta stílusával és könnyed mozdulataival csak ennyit felelt:- Bocs, nem értem a kérdést.

Üsse ki valaki, akasszátok fel, de semmiképp se hagyjátok , hogy a kezembe kerüljön, mert egész életemben KÍ-NOZ-NI fogom .

-Én most lemegyek.-mondtam. Kisuhantam a fehérre mázolt ajtón egyenesen le a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, majd a lehető legnagyobb nyugalomban kortyolgatni kezdtem. Jól is ment, amíg meg nem érkezett apám.

-Jó reggelt kicsim.-nevetgélt apám, a szokásosnál is jobb kedve volt,talán ismét beszélt “Kígyó” haverjával. Hiába , az állatkert mindig a legjobb kikapcsolódás egy három gyerekes családapának.

-Apa.-válaszoltam semmitmondóan, a saját poénomon röhögcsélve.

-Tudod szívem , ma egész jó kedved van.- kezdte  óvatosan apán.

Tudom, persze , hogy tudom. És nem csak ezt, hanem azt is , hogy Castiel itt van nálunk, és az idióta bátyám társaságában akarják szétszedni a házat egyetlen labda segítségével. Azért egy próbát megér, sok sikert apu.

-Annyira azért nem .-válaszoltam ködösen.

-Hát , akárhogy is legyen, van egy nagyon jó hírem.-mosolyodott el idegesen.

Hurrá, egy újabb jó hír. Remélem pont olyan izgi , mint az , hogy leutaztunk a nagyiékhoz , és csak egy hete értünk haza. Nemmelesleg, pedig alig szabadulok meg Castieltől máris a nyakamba zúdítják, fel van írva a homlokamra, hogy “a problémáidat nyugodtan zúdíthatod rám”? Nah jó elég a cinizmusból, ennél rosszabb aligha történethet az én életemben ..elvégre csak egy tini vagyok.

-Mit kapok a meglepetésért cserébe?-kérdeztem rá számomra is meglepően kedves hangon.

-Egy meglepetésért cserébe?-nézett rám furan apám .

-A te meglepetéseidért ?-kérdeztem vissza. Rögtön felfogta. Az ő meglepetései általában számomra katasztrófák.

-Mégis mire vágy?-úgy látszik alkudozós kedvében találtam.

-Egy lovárdára.-feleltem szárazon.

-Hogy mire?- csattant fel.

Ezt még te sem tudod bevállalni apukám.

-Vigyázat labda.-ordított Adam a lépcsőről. De késő volt,  szembe kapta apám, aki pedig hisztérikus rohamából kifolyólag hátrafelé kezdett kalimpálni. Az aznap reggeli mozgalom egyetlen díjazott cselekedete csupán annyi volt, hogy a fájdalomtól és labdától küszködő apám leverte az egy hete gyűjtögetett mosatlant, és az apám hatalmas ordításai közepette darabokra törött. Nos ennyit a mosogatásról.

Miután sikeresen elhessegetettem Adamot és leültettem apámat a nappaliba, újból kezdődött a lassan kínosnak is titulálható beszélgetésünk, de mintha ez zökkenőmentesebben kezdődött volna.

-Ha kedves leszel Castielhez megkapod azt a fránya lovat.-mondta a fejét borogatva apám.

-Lovárdáról volt szó .-javítottam ki.

-Ne kísérts!-válaszolt halkan. Nekem pedig eszembe sem volt elveszteni a lovacskámat, akit ezennel , eme dicsőséges napon , elnevezek…elnevezek…hát , nos…Oh a csudába is , legyen Castiel.

-És mi lenne az ?-kérdeztem.

-Castiel a nagyi régi házába költözik.- bocsánat, mindent visszavonok. Tévedtem, igenis lehetnek itt nagy problémák.

-Tessék ?-förmedtem rá.

-Az apja mindig úton van , ezért választotta neki a Sweet Armorist, hogy így legalább mi kordában tudjuk tartan.- apa szavait hallván én is kezdtem megértőbb lenni.

Castiel anyukája meghalt, az édesapja pedig hiába dús gazdag, ha mindig csak utazik. Szüksége van egy családra.

-Nos mit válaszolsz Rach ?-nézett rám apám kérdően . Most komolyan mit gondolt rólam, nem vagyok én semmi jó elrontója, főleg nem a kis árvák befogadó ceremóniájának el…Nah jó ez még tőlem is erős…Castiel rendes, természetesen a csak a maga módján.

-Vigyázat labda!-kiabált Ana, de ismét késő volt, fejbe találta az éppen vásárlásból hazatérő anyámat.

Most komolyan az egész famillia megveszett?

-Kell egy istálló.-néztem apámra .

-Istalló?

-Istálló Castiel paci mellé.-néztem rá elvetemülten , mire megértettem , hogy igen ,a  “Castiel pacit” hangosan is kimondtam.

-Ezt most nem hallottam .-mondta apám hirtelen.

-Nem is mondtam semmit.- ráztam meg  kezem.

És ennyit az istállódról Castiel paci…kellett nekem a nagy  szájamat jártatni.

  Castiel hivatalosan is beköltözött a velünk szemben lévő házba. Vagyis a nagyi házába. Az ablaka pont az enyémmel szembe néz, a fél karomat rá , hogy csak azért választotta , hogy az idegeimre menjen.

-Castieeeeeel!-ordítottam , ahogy a nagyi, akarom mondani, ahogy a házába értem .- Castiel , el fogunk késni. Tudod első tanítási nap, és iskola, ahova a diákok bizony be szoktak járni. –öntöttem ki magamból minden egyes szót ami az eszembe jutott.

Igazából én tényleg nem akartam elkésni, már látni akartam a új osztálytársaim. Izgatott voltam , és ezt csak ordibálással lehetett levezetni.

-Castieeeel!- suhantam a szobája felé, azzal az el nem titkolt céllal , hogy a még alvó Castiel nyaka közé öntöm. Már az ajtót félig kinyitottam, mikor a fél pucér Castiel lépett elő a semmiből. Természetesen  én ,  mint kijelölt “szerencsétlenség királynő” egyből Castielre öntöttem a vizet.

-Huh cica, ez aztán a a meleg fogadtatás. Figyi, ha félmeztelenül és vizesen akarsz látni, az megoldható félóra ordibálás, és egy pohár hideg víz nélkül is.-húzott közelebb magához, majd megvillantotta csábító mosolyát.

-Huh Castiel…-utánoztam nevetségesen sármos hangját.- tedd félre a nemlétező sármod , és készülődj a suliba.-Kifészkelődtem a szorításából és az ágyára ültem .

-Ez nem magánlak sértés?-nézett rám hitetlenkedve, ahogy az ágyon fészkelődtem.

-Ne felejts el, hogy három napja a saját szobámba vágtál fejbe egy focilabdával, különben is , ez a ház is a szüleim tulajdona.-magyaráztam el neki, miközben a kezébe dobtam az egyik pólót az ágyáról, és gyors mosásra ítéltem.

-Csak nem izgulsz?-nézett rám meglepetten.

-De izgulok, ennyire látszik?

-A szokásosnál is házsártosabb vagy.-a kezébe dobtam egy újabb pólót, hogy öltözzön.

-Te nem izgulsz?…te vagy az új srác a suliban .-próbáltam elültetni a félelem magvait benne, de látszólag sikertelenül.

-Nem , nem izgulok általánosan jól kijövök az emberekkel.-Nah vajon ezt velem miért nem gyakorolja ?
-És különben is te már egy éve ott jársz…min parázól ?

-Ott, ott…-egyeztem bele, és lassan magma sem értettem mi a problémám.-De új osztálytársak lesznek.-próbáltam megkapaszkodni az elmém teremtette káoszvilágban egy kis fűszálban . Beszélgettünk Castiellel, méghozzá értelmes témáról. Ritka pillanatok egyike, amely mutatja, hogy ő sem teljesen agy károsult.

-De már mind ismered őket…-erre csak egy sanda pillantással jutalmaztam a lelkesítő beszédét. Hirtelen megállt a világ egy percre, és hallottam ,ahogy Castiel agyában a fogaskerekek nyikorognak. Kétségtelen, hogy vannak benne csavarok…rozsdásak a kevés használattól , de vannak.-Csak azt ne mondd, hogy te olyan antiszociális ember vagy, akiket mutogatnak a tv-ben.-kéz megállta tudomány. Habár eltalálta a gyenge pontomat is, ezzel egy időben elvágta az értelmes beszélgetés szálát is.

-Ideje menni, elkésünk.-elkaptam a táskáját, felé dobtam majd kiviharoztam az ajtón.

Ha fene fenét eszik sem fogok újra Castiellel beszélgetni. Mekkora egy tapló. Szexi tapló dögös hasizommal, kidolgozott kar és lábizmokkal és…nah mindegy is , egyszerűen tapló.

   Az iskolába érve megismerkedhettem az új osztálytársaimmal, és habár nem ment rosszúl az ismerkedés, Castiel társasága után mégis sorba álltak. Igazat mondott, tényleg tudja, hogy mitől döglik a légy.

-Figyi Rach.- jött oda hozzám aztán mégis egy lopott pillanatban.

-Csak nem elhagyott a sikítozó “We love Castiel” feliratú pólójú csajhorda egy eredeti vörösért ?-néztem rá cinikusan.

-Csak nem féltékeny vagy ?-nézett rám, de időt nem hagyva az esetleges elpirulásomnak és a nagy szám hadműveletének, folytatta a mondanivalóját.- Az a srác Nathaniel…azt mondta nekem , hogy igazán helyes lány vagy, holott még sosem látott az iskolában.-magyarázta Castiel kissé féltékeny hangon utánozva egy tinilány szereleméhes “randihangját”

Ez kedves…egy éve ide járok és még csak nem is lá…Nah hoppá, forgassuk csak vissza azt a lejátszást…

-Bejövök Nathanielnek?-döbbentem le.

-Pff…hát ez…-folytatta volna Castiel, de máris egy dühös szőke , vágtatott felém teljes , kiteljesedett dühével együtt. Mármint vágtatott volna, ha a tűsarkai engedték volna.

-Te…-kezdett a beszédjébe.

-Én ?-mutattam magamra.

-Te!-fújtatott felém, és mintha akart is volna mondani valamit, de a lassított futás és a beszéd nem ment neki egyszerre.
- Csak nyugodtan, megvárom míg ideérsz.- biztosítottam az felőle, hogy nem fogok eszeveszett futásba kezdeni, holott megtehettem volna, sosem ért volna utol.

-Te nagyképű kis csitri…-és máris ütésre készülődött a keze.

Ennek meg mi baja ? Oké nagyképű vagyok, be kell vallani, sose voltam egy szerény ember. De ha egy évig semmi baja nem volt a képemmel, akkor most ugyan mi üthetett a túlszolizott barbie-ba ?

-Rachel, Rachelnek hívnak…-mondtam, hogy lássa nevem is van –és ismét ez a fránya deja vu.-

-Kit érdekel , lenyúltad a pasim.-mondta nekem, már majdnem sírva.

-Tényleg? Ki az ?-tényleg meglepődtem …én a pasiját?…beszélgetés nélkül? Király egy csaj lehetek.

-Na ne tetesd itt a hülyét.-morgott rám.

Nos miért tetetni, ha a jó Isten már hülyeséggel áldott meg…Habár szerintem a szőke  sem járt színi tanfolyamra.

-Amber elég már.-fogta meg a lány kezét egy szőke srác.

Öcsém mi van itt? Csak nem “Jöjjön mindenki, és mutassuk meg Rachelnek, hogy mindenki szebb és karcsúbb , mint ő” nap ? Ez az , már egy hónapja befizettem rá.

-Hagyjál légyszíves, többé nem tartozom neked beszámolóval.- nézett rám Amber

-Sajnálom, általában nem ilyen, csak tudjátok…-a szőke nem akarta befejezni a mondatot, csak  Amber és az én szemem között cikázott a tekintete.

-Persze Nathaniel , tudjuk.- szólalt meg Castiel a naprakész hírekkel a hátam mögül.

Itt a “Napi Hírmondó” tessék, tessék.

-Szakítottatok Amberrrel, mindenki erről beszél.-világosított  fel engem is a szürke szempár vörös hajú tulajdonosa.

-Szóval azt mondod, hogy nem ez miatt a kis „izé” miatt szakítottunk?- sírt már majdnem megint a szőke lány. De tudod mit megérdemled…hogy hogy kis „izé „? Na megállj te szőke hajú boszorka.

-Semmi köze hozzá.-magyarázkodott Nathaniel.

-De …-vágott közbe Amber.

-Semmi de Amber, én csupán csodálkoztam , hogy DÖK-ös elnökként még sose láttam Rachelt.-magyarázta nyugodtan .

Ez fura…máris tudja a nevem…

-Na ne hidd, hogy…

-Elég legyen már a drámából.-szólt közbe Castiel.-Rachel az én nőm.-karolt belém hátolról.

Hogy mi ? Az ő nője ? Hát hogyne , már rögtön a lábtörlője.Nem vagyok én senki tulajdona.

-Nekem ebből elegem van.-megfordultam és kimentem az ebédlőből, faképnél hagyva az egész hisztis társaságot.

   És igen , megvolt amit akartam. Konfliktusba kerültem az iskola egyik pom-pom  hurrá-hurrá csajával, és minden jel szerint én jöttem ki győztesen. Végre nem vagyok láthatatlan.Nem ezentúl én vagyok Cikis Gilmore.

(a kép majdnem tükrözi a történteket..a többit meg tessék beleképzelni :D)

A következő fejezet tartalmából :

Castielnek új barátja van Lysander, rendes srácnak tűnik , de kicsit bogaras.

-Mondd Rachel nincs kedved egy randihoz?

Fejezetcím: Duplarandi és Lysander