3.Ments meg!

Sziiiasztok :) Itt van egy újabb fejezet, amivel véget is ért a hosszú előszó ,és kezdetét veheti majd az igazi történet. Kérlek kövessétek továbbra is figyelemmel a történetet és jelezzétek ha tetszett, vagy ha nem :) Ennyi is lenne a rizsából, jó szórakozást !

Ments meg!!!

            Már lassan egy hónapja járunk át Castielékhez. Az fura, hogy ők még sosem látták a mi házunk. Mondjuk nem csodálom, apa el akarja titkolni nagyiékat, de akkor is.

Az a kis majom pedig rajtam éli meg a gyerekkorát. Mármint nem apa, hanem Castiel. Remélem, nem apámra gondoltatok, ő mindig is nyugott lélek volt.Természetesen, kivételnek számít, mikor elborul az agya.

- Jó napot Mr.Maddox, Castiel.

- Rachel, szia. - köszönt Castiel apja.

- Rach, gyere! - húzott magával Castiel .

- Ki engette meg neked, hogy Rachnek szólíts, és egyébként is hova megyünk?

- Ti-tok - tette mutatóujját a szája elé.

- Hát persze, mire is számíthattam volna?

Sokat gyalogoltunk, elhagytuk a ház területét, az erdő felé vettük az irányt.

- Szemeket behunyni! - fogta meg a kezem.

- Oké. ‒ kukucskáltam ki az ujjaim közül

- Ne less!!! ‒ parancsolt rám.

- Bocs. - morogtam. Nee, már lebuktam. - Még meddig gyalogolunk? - nyavalyogtam.

- Kinyithatod.

Lassan nyitottam a szemem, hogy meg legyen a kellő hatás, de nem volt rá szükség. Gyönyörű vízesés látványa tárult elém. Minden csupa pompázó gyönyörűség, virágok és pillangók ezrei.

- Gyönyörű.

- Na ugye? Ez az én titkos helyem. - mutatott körbe.

- És miért mutattad meg nekem?

- Mert minden nap velem vagy. Ha nem mutattam volna meg, akkor sosem tudtam volna idejönni. - emelte magasba a fejét.

- Azt akarod mondani ,hogy egy kolonc vagyok? - vontam kérdőre.

- Pontosan. - helyeselt.

- Szóval azért mutattad meg nekem ezt a csodát... - forogtam míg a vízesés széléhez nem értem. ő követett. - ...mert a muszáj volt a nyakadon lógjak.

- Igen.

- Háh, ez nevetséges. - hátráltam, nem nagyon bírtam a közelségét.

Annyira távol akartam húzodni tőle ,hogy nem vettem észre, lassan elfogyott a lábam alatt a talaj. Zuhantam lefelé, és ahhoz képest, hogy a filmekben milyen lassan zuhannak a főhősök én elég gyorsan kerültem egyre lejjebb. Becsuktam a szemem, nem akartam látni a saját halálom. De nem történt semmi. Lassan kinyitottam a szemem. Felnéztem.

- Tarst ki, Rach. - ordított le Castiel.

Nem volt túl kecsektető a helyzetünk, egy vékony faág lógott ki földből, abba kapaszkodott Castiel, én pedig belé. Nagyon úgy tűnt ,hogy nem bírjuk sokáig.

- Barom. - szidtam le.

- Mit pattogsz? Ha nem látnád, épp az életedet próbálom megmenteni.

- Ha nem ugrottál volna utánam, még valamelyikünk megúszhatná. - suttogtam, de csak annyira hangosan, hogy ő biztosan megértse. Már nem sokáig fogja bírni, nem tud mindketőnket tartani.

- Most mit agódsz, kis lüke? - mosolygott rám.

- Engedj el!!! - parancsoltam rá.

- Hát, persze, majd el is engedlek, miután utánad ugrottam. Jó kis ötleteid vannak.

-Kérlek! - néztem a szemébe.

- Felejts el! Ha meg akarsz halni, hamarabb kell felkelned. Különben is van még bőven erőm. -hazudott, mert már lassan levegőt sem tudott venni a fáradságtól.

Hirtelen reccsent valami. Mindketten felnéztünk. Az ág törni kezdett. Nincs mit tenni, muszáj elengdjen, ha nem önszántából, majd én kényszerítem. Elővettem a zsebemből a körömvágóm, és lassan az égnek emeltem. Akármilyen sürgős is volt, nehéz az élettől búcsút venni.

- Mit csinálsz? - rémült meg Castiel

- Isten veled! - mondtam, majd behunytam a szemem. A kezem lendületet vett, és egyenesen Castiel kezébe vágtam az ollót. Ezek életem utolsó pillanatai. De összevetve  nem panaszkodhatok. Azért még szerettem volna látni Annát, Adamot, anyut, aput és a nagyiékat.

De várjunk! Nem kellet volna már rég meghalnom? Megint felnéztem. Még mindig fogott, fogott sérült kézzel.

- Nem foglak elereszteni. Így már elég világos, te bolond? Ahelyett, hogy kárt teszel bennem, jobban tennéd ha segítenél. Van egy tervem. - lihegett.

- Mit csináljak ? - sziszegtem.

-Fogd meg a kezem, mert ha teljes erőmből kell fogjalak az plusz energiámba kerül. Bólintottam, és megfogtam a kezét.

- Na látod, a lábad alatt azt a bemélyedést?

- Igen, de az elég messze van.

- Nos, most ezzel kell beérnünk. Elszámolok háromig, háromra elengedem a kezed, te pedig ráállsz arra a sziklára. Fennebb vannak kövek, amelyekbe megkapaszkodhatsz. Jól tarsd magad, mert ezen múlik az életed! Szóval el ne baltázd nekem!

- Rendben... - bólintottam.

- Egy, kettő, há-rom.

Gyorsan elengedte a kezem, és én némi horzsolással fel tudtam tenni a fél lábam a sziklára. Erre ő nem tétovázott, belekapaszkodott a kiálló kövekbe, és úgy kezdett felfelé mászni, mint a pókember. Néhányszor megbotlott, és rámrúgta a követ, de túléltem valahogy. Mikor felért, egy hosszú ágat nyújtott felém, végül felhúzott.

- Ezt hamarabb is kitalálhattad volna, majdem megöltem magam. - morogtam.

- Tudod, kitalálhattam volna, de, ha jobban megnézzük ennek a helynek a stabilságát, 20% sem volt arra, hogy túléljük.

- Te kockára tetted az életem?

- Majdnem meghaltál.

- Menjünk haza, Castiel!

- Menjünk.

            Apáéknak sosem mondtuk el, hogy mi történt, elég volt, hogy mi tudtuk. Hazatértem után mindenkit szorosan átöleltem. És még a nagyi főztjét is megettem. A nyár hátralévő részét is a faluban töltöttük.

Kiderült Castiellel egy suliba járunk, szóval lesz egy barátom. Mi van??? Az is több a semminél, nem? És legalább lesz, kivel vitatkozzak.

            Mi a tanulság az esetből? Ti vagytok az agyasok, találjátok ki! De egy dolog biztos: akármilyen lüke a családom, én mindennél jobban szeretem őket.Áh el is felejtettem Castiel nagyúr vörösre festette a haját…azt hiszi így menő…és ki tudja, talán igaza van :D

A következő fejezet tartalmából :

Castiel vörös haja mindenkinek bejön, olyan mint valami sztár...félek , hogy semmi ideje sem lesz rám .

-Szia, a nevem Nathaniel Wood, én vagyok a DÖK-ös elnök, és ő a barátnőm Amber.

Nataniel kedves és aranyos, teljes ellentéte Castielnek, kár , hogy foglalt, vagy mégsem annyira ? A következő fejezet : Szőke meg a nője ! Kérlek várjatok rá :D